Ugrás a tartalomra

Városi sportcsarnok

Ády küldte be August 22, 2014 időpontban
Hely/kategóriák

Miskolc Városi Szabadidőközpont - Generali Aréna

1961-ben bízták meg az Északtervet a tervezés előkészületeivel, a terveket végül a cégen belül Horváth István Ybl-díjas, Szabó József és Thury László építészek készítették el. Az eredeti tervek tartalmaztak még egy szabadtéri sportpályát, egy szabadtéri műjégpályát és egy 250 fős szállodát. Ebből csupán a majdani műjégpálya lelátója készült el a csarnok keleti oldalán. Az építkezés fővállalkozója a BÁÉV volt, a munkálatok 1968 tavaszán kezdődtek, és 1970 novemberében fejeződtek be. Az építkezést úgy hajtották végre, hogy a Népkertnek csak a legszükségesebb fáit vágják ki. A terveket menet közben is módosítani kellett, mert a televíziós igények miatt a közvetítő állások számát 19-re kellett emelni (a csarnok első tervezett sporteseménye az ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokság volt, amit a vártnál több ország akart közvetíteni). A sportcsarnokba mintegy 5000 köbméter betont, 400 tonna acélt és 82 kilométer elektromos kábelt építettek be. A födém 54×54 méteres acélszerkezet, súlya 260 tonna. Sokáig ez volt Magyarország legnagyobb ilyen kivitelű áthidalója. A világításról 184 jódlámpa és 20 reflektor gondoskodott. A parketta borítású játéktér 44×26 méteres, a nézőtér befogadó képessége változtatható volt 1800 és 3600 fő között. Az öltözők, edzőtermek és más kiszolgáló létesítmények a kor színvonalának megfelelőek voltak. A beruházás 68 millió forintba került, és alkotói nívódíjat kaptak érte. Első igazgatója Menyhért László volt. F: hu.wikipedia.org

Tervezte
Horváth István, Szabó József, Thury László
Cím

Miskolc Dusik Lajos sétány
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok