Ugrás a tartalomra

Mártélyi látnivalók

egykor.hu küldte be máj 13, 2011 időpontban
Hely/kategóriák

1982-es adatok: 1281 lakosú kis település. A középkorban Szent Adorján mártír templomáról nevezték el, melyből rövidüléssel, népies ejtéssel csak az utolsó szó maradt meg. A török időkben elnéptelenedett és hosszú ideig Vásárhely pusztája volt. A Tisza szabályozása során átvágták a mártélyi nagy kanyarulatot is.

1971-ben az élő Tisza, a védtöltés, az Ányási-holtág és a Hódmezővásárhely alatti Barci-rét határolta hullámtérben jelölték ki a 2260 hektáros Mártélyi Tájvédelmi Körzetet. A holtágakat nyár végén beborító sulyomszőnyeg, a festői Barci-rét, a Körtvélyesi-holtágat szegélyező öreg fűzek páratlan természeti szépséget nyújtanak.

A község legrégibb épülete az 1911-ben emelt római katolikus templom.

Mártély jelentős üdülőhely, úttörő- és KISZ- tábora van. Üdülőházak, faházas kemping, csónakház, sportpálya, a Tisza-parti szabadstrand és a Strand vendéglő várja, a kikapcsolódást keresőket.

A Tornyai János alapította művésztelep alkotóházában napjainkban is sok képzőművész dolgozik. A község határában levő műemléki védelem alatt álló Késmárki Imre-féle szélmalom Szalai Ferenc jeles festőművész alkotóműhelye.

Cím

Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok