Ugrás a tartalomra

Margaréta szálló, Margitsziget

leguan küldte be September 9, 2015 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1873

A Margitszigetet birtokló József főherceg (apja, József nádor után a Sziget második újjáalakítója) 1866-ban megbízta Zsigmondy Vilmos bányamérnököt az ott feltételezett  melegvízforrás feltárásával, majd ennek sikerét követően Ybl Miklós építészt az egész szigetre vonatkozó fürdőszigeti fejlesztési  terv elkészítésével. Néhány éven belül Ybl  tizennégy kisebb-nagyobb épülete állt két csoportban,  a Sziget  északi és déli csücskében, közöttük a legszebb, az 1873-ra elkészült neoreneszánsz Margit fürdő (Szent Margit Gyógyfürdő, Margit Gyógyszálló), valamint melléképületei.

A Margit fürdő melléképületei közül az északkeleti szomszédságában álló lakóház kezdetben a fürdőben dolgozó személyzetnek, majd a fürdő felügyelőségének adott otthont. 1909-ben az állam a Szigetet megvásárolta, majd  1913-tól a Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. bérletébe adta, ami az épületet Margaréta Szállóként működtette tovább. 1914-ben Körössy Albert tervei szerint modernizálták  és emeletráépítéssel bővítették, 1933-ban a Palatínus Park Rt. tulajdonába került.

A fürdő és melléképületei Budapest ostroma során súlyosan megsérültek, romjaikat az '50-es években bontották el.

Tervezte
Ybl Miklós, majd Körössy Albert
Cím

XIII. kerület Zielinski Szilárd sétány
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok