Ugrás a tartalomra

Napraforgó utcai kísérleti villatelep

Millati küldte be March 10, 2014 időpontban
Hely/kategóriák

1929-1931 . A háromezer négyszögöles területet 22 családi- és ikerház számára parcellázták fel. Az újonnan nyitott Napraforgó utca a közepén kis térrel bővült, melyet gyalogos híd kötött volna össze a Pasaréti úttal, de ez a terv nem valósult meg. Az egész telepen egységes kerítés vonult végig (beton aljat, a pillérek között pálcás fabetét), és a közvilágítást is egy típusú kandeláber szolgálta. A 16 családi- és 3 ikerházat (összesen 22 lakás) különböző építészek tervezték, ennek megfelelően az épületek megformálása igen változatos. Valamennyi családi ház egyemeletes (a kétemeletes 3. szám kivételével), a kertekre földszinten vagy az emeleten teraszokkal nyílnak. Arra mutatott példát neves építészek épületeivel, hogyan lehet egységes, de nem uniformizált, barátságos, emberi léptékű és élhető lakóhelyeket kialakítani sokak számára elérhető befektetéssel. Az épületek zöme az ún. Bauhaus stílus körébe sorolható. Épített ide lakóházat Hajós Alfréd, Vágó László, Kozma Lajos, Gerlóczy G. és mások is. Még az elmúlt két évtized átalakítási rohamai sem tudták lényegesen eltüntetni az eredeti együttes légkörét.

Cím

Napraforgó u. 11
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok